Derült égből lakhatási program a Klára utcában

Author:

Hétfőn felröppent a hír, hogy a Főváros az Klára-Elem-Ódry Árpád  utca környékén lévő területet az Utcáról Lakásba Egyesület számára átadná használatba. Az alábbiakban összefoglalom a tényállást, már ami eddig ismeretes, és a szavaim kiforgatásának veszélyét felvállalva arról is színt vallok, hogy én mit tartanék jónak ezügyben!

Mi a eredeti hír?

Június 26-án hétfőn jött a hír, hogy Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének 5. napirendi pontja: „Javaslat Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló ingatlan ingyenes használatba adására az Utcáról Lakásba Egyesület részére rászorulók lakhatásának biztosításához”. Az előterjesztést én magam is csak hétfőn láttam, de pánikolás helyett mindenekelőtt érdemes figyelmesen elolvasni és értelmezni az Kiss Ambrus alpolgármester által előterjesztett teljes szöveget.

Kié a telek?

A 72769 és 72761 helyrajzi számon „kivett beépítetlen területek” találhatók. Vagyis jogilag a Főváros tulajdonában álló, pl. lakás célú ingatlanok építésére szánt építési telkek. A fővárosnak, mint tulajdonosnak joga van tehát – Újpest előzetes megkérdezése nélkül is – eladni vagy használatra átadni a telket, akárkinek.

Mi volt a cél a telekkel?

A Főváros legalább 10-12 éven át próbálta értékesíteni ezeket a telkeket építési célokra – nem kellett senkinek. Vélhetően azért, mert is húzódik a Káposztásmegyerre menő vaskos távhő vezeték, valamint az Elem-Szerencs utcai vasúti átjárónál meg igen jelentős az autóforgalom.

Milyen célra használható a telek?

A Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT) határozza meg, hogy milyen jellegű épület emelhető ide: a két telek „L2” vagyis „Kisvárosias jellemzően zártsorú beépítésű lakóterületként” határozza meg a két telek célját: vagyis nagyobb intézmény vagy telephely nem építhető ide! A fenti okok miatt eddig lakóházat senki se akart ide építeni!

Épülhet-e ide „2 db 28 m2-es konténerház” ?

„Az Egyesület jelenleg két legyártott mobil házzal rendelkezik, ezek magyar szabványoknak megfelelőek, 27-28 m2 alapterületűek és talajcsavarral rögzíthetőek, elektromos fűtésűek. A házakat lehetséges napelemmel ellátni.” – írja az előterjesztés.

Jogi szempontból lényeges Újpest hatályos Településképi Rendelete, amely a környezetbe illeszkedő lakóházak építését engedné, ellenben „konténerház” telepítésével kapcsolatban egyértelműen fogalmaz:
a 41. § Építési tevékenység idejére telepített felvonulási konténer kivételével konténerépítmény és mobilház közterületen vagy közterületről látható helyen kizárólag ideiglenes jelleggel, határozott időre helyezhető el. A konténer szerkezetét takarva, a közterületek felől látható oldalakat tervezett homlokzatként, környezetbe illeszkedő módon kell kialakítani.”

Röviden: lakóház igen, konténerház nem! Műszaki szempontból pedig megjegyzendő, hogy a napelemekhez tényleg nagyon jelentős fakivágásra lenne szükség a telek adottságai miatt, akkor már inkább a fák és esetleg talajszondás hőszivattyú!

Milyen most a terület?

A távhővezeték építésekor bontották le az útban lévő házakat, azóta ez egy elkerített, zárt dzsumbuj. A sitt tetején egy kisebb erdősülés nőtt kis, sűrű, bár nem épp értékes faállomány: akácok, ostorfák, nyárfák, sok magonc és suháng. Vagyis bármi épül ide, a fák ritkítása, egy so fa kivágása lenne szükséges. Hozzáteszem: a kerítést gyakan letépik és az „erdőben” piszkítanak, mondjuk úgy, „lebomló és nem lebomló” jellegű salakanyag és hulladék gyakran kerül ide – illegálisan.

Most jön a személyes vélemény!

Előre bocsájtom, hogy eljárásrendben és sorrendben és mindenképp először társadalmi vitára bocsájtanám a kérdést, állnék a lakossági kérdések és vélemények elébe, és azután hoznék csak döntést – vagyis az alábbiak már szigorúan nem tények, mint fentebb, hanem személyes vélemények:

A két telket a főváros láthatóan „se kiköpni, se lenyelni” nem tudta – nem sikerült eladni, gazdája nincs, a növényzet rendezetlen-gondozatlan formában burjánzik. Állandó a szennyezés, nincs járda és az a „facsoport” ott nem egy kert vagy park. Bevallom, én jónak tartanám, ha a kertnek lenne értelmes funkciója, jó gazdája, a dzsindzsa helyett egy kulturált fás-ligetes-kertes terület alakulna itt ki, amire jó ránézni. Örülnék, ha nem lenne állandó szeméttelep itt, vagyis örülnék, ha lakna és élne itt valaki!

„Ha a hajléktalan személyek lakáshoz juttatásának kérdéséről beszélünk, először tisztáznunk kell, ki mit ért hajléktalanság alatt. Vajon csak az tekintendő hajléktalannak, aki a közterületeken életvitelszerűen él, vagy egy erdőben felépített kunyhóban lakik? Szerintem nem! Hajléktalannak tekinthetők azok is, akik arra kényszerülnek, hogy – és ezen kívül számtalan más példát is lehetne még említeni – egy panellakás félszobájában alapítsanak családot. Két- vagy háromgenerációs családok élnek így összezsúfoltan, az ezzel együtt járó viták, feszültségek közepette.”

Ezt nem (csak) én mondom! Nagy Istvánt, Újpest kettővel ezelőtti fideszes alpolgármesterét idézem, aki 2016-ban nyilatkozott így annak kapcsán, hogy Újpest, a Habitat az „Elsőként Lakhatást!” mintaprogramjához csatlakozva lepukkant lakásokat adott át felújítás, és végső soron hajléktalan családok lakhatáshoz juttatása érdekében.  

Eddig 14 ilyen „utcáról lakásba” projekt valósult meg Újpesten, vagyis minden évben akad egy-két újpesti hajléktalansággal veszélyeztetett család, akik így jutnak lakhatáshoz. Az ötlet tehát nem ördögtől való!

Lényeges, hogy nem jöhet létre szegregátum, vagyis nem lehet szociális rászorulókat nagy létszámban összeköltöztetni egy lakóterületre! Az elhíresült K25 pályázati kiírásban eleve benne volt, hogy egy lépcsőházban nem 10, hanem legfeljebb két család, összesen legfeljebb 8 ember költözhet be – ez a lépték a Klára utca végére is érvényes!

Nagyon lényeges, hogy nem úgy kell elképzelni a dolgot, hogy odalépünk egy padon alvó, láthatóan szenvedélybeteg és öntudatlan embertársunkhoz, kezébe nyomunk egy lakáskulcsot, hogy „nesze, jóember, itt a szép új lakás, költözz be!” Nem, az utcáról lakhatás módszertannak a „hardver” csak a kisebbik része! Legalább ilyen fontos az a szociális segítség, a leendő lakó képzése, támogatása, az arra való képessé tétel, hogy a lakását és lakókörnyezetét rendben fenn- és meg tudja tartani!  Van eddig tucatnyi jó példánk erre – és halkan megjegyzem, önmagában az, hogy valaki lakástulajdonos és fedél van valaki feje fölött, még nem teszi jó szomszéddá! Tudnánk példákat sorolni a rossz szomszédokra is, de ahogy a hajléktalanok kipellengérezése és fotózása nem segít, úgy a rossz szomszédoké sem!

MIndenesetre, aki az utcát vagy átmeneti szállót megtapasztalta, az tudja csak igazán, milyen nagy dolog a „saját lakás” – ne legyünk elutasítóak élből! Azt az állapotot kell elérni, hogy nem egy hajléktalan költözne mellénk, hanem csak egy új szomszéd, aki önállóan is képes kulturáltan működtetni és fejleszteni a lakását és ehhez egy sor folyamatos szociális támogatást is kap!

===

A nagy kérdés: támogatnám-e a körzet képviselőjeként, népjóléti alpolgármesterként és szomszédként az Utcáról Lakásba Egyesület kontérnerházát a Klára utca végében! 

A rövid válasz: NEM, ebben a formában és eljárásrendben még nem! Azt tartanám jónak, ha a Fővárosi Közgyűlés szerdán levenné napirendről ezt a konkrét előterjesztést, megvitatnánk, lenne róla helyben előzetes társadalmi vita és kitalálnánk a legjobb megoldást! Ha pedig mindenképp napirenden maradna, akkor nem nyomnék gombot, hogy ez a konkrét javaslat ebben a formában ne kapja meg a szükséges testületi többséget! (Egyébként ezt a megoldást javasoltam Déri Tibor polgármesternek is!)

De van IGEN is! El tudnám fogadni ezt az irány is,
– ha és amennyiben előzetesen látnánk egy projekttervet, egy menetrendet,
– ha a rendeletnek megfelelő lakóház funkció épülne ide akár Habitat-típusú közösségi munka keretében,
– ha ismert lenne a lakhatás mellé nyújtott szociális munka,
– ha látnánk, hogy a leendő szomszédnak van munkája, pl. a Budapest-család munkavállalója és képes szépen rendben tartani a házát,
– ha lenne „társadalmasítás” a környéken…
IGEN, ebben és így részt vennék és IGEN, tudnám támogatni a dolgot, és IGEN, így szívesen üdvözölnék egy új jószomszédot a Klára utca végén! 

PERNECZKY László
Önkormányzati Képviselő – Újpest-Istvántelek (14. vk.) – perneczky.laszlo@ujpest.hu  
Népjóléti Alpolgármester – nepjoleti.alpolgarmester@ujpest.hu 
LMP – Magyarország Zöld Pártja – Újpest – ujpest@lehetmas.hu
– – – 
tel: (+36) 20 / 39 00 566  
messenger: perneczky.laszlo

https://www.habitat.hu/hirek/2016/02/osszefogassal-lehet-kiutat-talalni/

 

Ossz meg minket!